Ismét tiltakoznak a cseh termelők
A cseh mezőgazdasági termelők csütörtökön délelőtt 10 és 12 óra között néhány határátkelőn munkagépekkel torlaszolták el a bejövő kamionforgalmat, tiltakozásul, hogy az Európai Unió megkülönböztető módon kisebb támogatást kíván nyújtani az új tagoknak, mint a régieknek.
Dátum: 2002-12-12 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:49.763701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az osztrák (Mikulov, Dolní Dvoriste) és a német (Rumburk, Jiríkov) határon lévő átkelőknél mintegy 100-150 fős csoportok néhány tucat traktorral, teher- és személygépkocsival és más mezőgazdasági géppel egy időre gyakorlatilag leállították a Csehországba irányuló teherforgalmat.
- Nem tetszik nekünk ez az akció. Sajnáljuk, hogy a termelők túszt csináltak belőlünk a saját érdekükben, és nekünk még csak nem is szóltak előre - berzenkedett Zdenek Koubek, a legnagyobb cseh közúti teherszállító cég, a CESMAD Bohemia képviselője.
Frantiek Hlavácek, az agrárkamara elnöke az újabb tiltakozó akció kapcsán hangsúlyozta, hogy az unió csatlakozási feltételei elfogadhatatlanok, mert megkülönböztetők és hátrányosak az új tagországok számára.
Cyril Svoboda külügyminiszter ugyanakkor értelmetlennek nevezte a határblokádot, mert szerinte Csehország egy kérdés kivételével gyakorlatilag mindet elért, amit akart a mezőgazdasági támogatások terén. A kivételt a nem tejtermelésre tenyésztett tehenek képezik, ahol Csehország alacsonyabb kvótát kapott, mint szeretett volna. Ezen a téren azonban a támogatást ki lehet egészíteni abból a pénzből, amit a tejre kapunk - jegyezte meg Svoboda. Jaroslav Palas mezőgazdasági miniszter szerint Csehország a cukorkivitelre is alacsonyabb kvótát kapott, mint kért, mégpedig 13 ezer tonnát az igényelt 60 ezer helyett.
A tiltakozásban a szövetkezeti, vagy más módon közösen gazdálkodó mezőgazdasági termelők vettek részt. Az egyéni termelők, a gazdák a tiltakozást, akárcsak korábban, most sem támogatták, mert szerintük ezzel semmit sem lehet elérni.
MTI - fidesz.hu