Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Athéni merénylet: Belső vizsgálat

A görög rendőrség vezetése közigazgatási eljárást indított, hogy megvizsgálja a péntek hajnalban rakétatámadás célpontjává vált amerikai nagykövetség biztonságáért felelős rendőrök esetleges felelősségét. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-01-15 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:09.602813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendőrségi források vasárnap közölték, hogy a vizsgálatot Viron Polidorasz közrendészeti miniszter rendelte el. A miniszterre bírálatok sokasága zúdult azt követően, hogy a Görögország feltehetően legjobban védett épületébe páncéltörő rakéta csapódott be. Az Athén belvárosának közelében fekvő amerikai nagykövetségre a vele szemben lévő kis utcából lőtték ki a rakétát, amely a homlokzaton keresztül hatolt be, majd robbant fel a harmadik emeleten egy mosdóban, kisebb károkat okozva.

A görög hatóságok szorosan együttműködnek a nagykövetséggel az ügyben, és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői már megérkeztek Athénba, hogy segítsenek a nyomozásban.

Néhány perccel a rakétatámadás után egy névtelen telefonáló tudatta, hogy a Forradalmi Harc (EA) elnevezésű szervezet hajtotta végre az akciót. (Ez, a 2003-ban felbukkant szélsőbaloldali szervezet már hat merényletet követett el Athénban.) Polidorasz szombaton különleges vizsgálóbizottságot állított fel, hogy megerősítse a terrorellenes szolgálatokat, amelyek most vizsgálják a telefonhívás hitelességét.

Eközben a kínai külügyminisztérium közölte, hogy nem kapott hivatalos tájékoztatást Görögországtól arról, hogy a rakéta kínai gyártmányú volt. A görög rendőrség már pénteken bejelentette, hogy egy RPG 7 típusú, kínai gyártmányú rakétát használtak a merénylők. Liu Csien-csao (Liu Jianchao) kínai külügyi szóvivő vasárnap kiadott közleményében tudatta, hogy Peking nem kapott hivatalos tájékoztatást Athénból. Hozzátette, hogy Kína mindig komoly és felelősségteljes magatartást tanúsított a fegyverkereskedelem ügyében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek