Illegális szemétbála Délegyházán is
Németországból származó, illegálisan Magyarországra szállított bálázott háztartási hulladékot találtak a Pest megyei Délegyházán - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a távirati irodával.
Dátum: 2007-01-15 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:16.988172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya által folytatott, a hulladékgazdálkodás megsértése bűntett miatt indított nyomozás során hétfőn elfogatóparancsot adtak ki egy kiskőrösi lakos ellen, aki annak a Csengőd melletti szeméttárolónak a tulajdonosa, ahol egy héttel korábban szintén illegálisan Magyarországra szállított bálázott háztartási hulladékot találtak, s aki az idézés ellenére nem jelent meg a kihallgatáson. Mihályné Bornemisza Eleonóra százados hozzátette: a kiskőrösi lakos elleni elfogatóparancs kiadását az is indokolta, hogy ő azzal is megalapozottan gyanúsítható, hogy a Németországból illegálisan behozott szemetet csengődi telephelyén tárolta, valamint onnan több helyre, így többek között a Pest megyei Délegyházára is elszállította.
December óta eddig már Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Pest megyében találtak a rendőrök Németországból származó, illegálisan Magyarországra szállított bálázott háztartási hulladékot. Az eddig talált szemétbálák száma megközelíti a négyezret. A gyanúsítottak száma már meghaladja a tíz főt, akik közül négyen előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség már három gazdasági társaság ellen folytat nyomozást.
MTI - fidesz.hu