Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káoszra számítanak a kórházigazgatók

Káoszra és ellátási nehézségekre számítanak a kórházigazgatók az ágyszámleépítés után. Különösen a belgyógyászati szakmáknál fordulhat elő, hogy a beteg áprilistól a kórházában bolyongva nem találja azt az osztályt, illetve azt az orvost, ahova korábban járt.


Dátum: 2007-01-15 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:18.245161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sok kórházigazgató pár hónapos káoszra és ellátási nehézségekre számít a kórházi ágyak tervezett lefaragása után. Az [origo] által megkérdezett intézményvezetők szerint különösen a belgyógyászati szakmáknál (reumatológia, nőgyógyászat) fordulhat elő, hogy a beteg áprilistól a kórházában bolyongva nem találja azt az osztályt, illetve azt az orvost, ahova korábban járt.

Ennek oka, hogy a kormány az egészségügyi reform keretében 9 ezer kórházi ágyat szüntetne meg. A kormány az átalakítást azzal indokolja, hogy Magyarországon jóval több kórházi ágy van, mint amire valóban szükség lenne. Az ágyszámok csökkentéséről szóló tervezetét a tárca múlt héten hozta nyilvánosságra. Ez kórházakra lebontva azt tartalmazza, hogy az egyes intézmények hány ággyal működhetnek a jövőben. A javaslatok nem véglegesek, azokat január végéig módosíthatják a kórházak fenntartóiból álló Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET).

Az így elosztott kapacitások alapján március 31-ig kell a kórházaknak szerződést kötniük az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP). Ezután derül csak ki, hogy az átalakított rendszer hogyan működik a gyakorlatban. Ahhoz, hogy az ellátás zavartalan legyen, arra van szükség, hogy a RET-ek időben elkészítsék az új területi beutalási rendeket, amelyek azt tartalmazzák, hogy a betegeket a megszűnő osztályok helyett, hova kell utalniuk a háziorvosoknak. Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerint kisebb nehézségek várhatók ugyan, de a háziorvosok és mentőszolgálatok a megfelelő helyekre irányítják és szállítják majd a betegeket.

Budaházy Emil, a Péterfy Sándor utcai kórház - amelyet 120 aktívval ággyal kurtítana meg a tárca - főigazgatója szerint, ha egy beteg ragaszkodni fog a kedvenc szakorvosához, kezdetben elkerülhetetlenek lesznek a problémák. "Lehet, hogy a háziorvos ismerni fogja az új beutalási rendet, korántsem biztos, hogy azt is tudja majd, hova költözött Kovács doktor - utalt Budaházy arra, hogy a beteg nem feltétlenül ahhoz a szakorvoshoz fog menni, ahova a háziorvos továbbutalja, hanem keresni fogja a régi orvosát. A főigazgató különösen a belgyógyászat terén számít nehézségekre, mivel az ágyak megszüntetése főként ezt a területet érinti. A kórház vezetője szerint az olyan speciális területeken, mint a kardiológia vagy a hematológia, valószínűleg zavartalan lesz az ellátás.

A főigazgató legalább 3 hónapos átmeneti nehézségre számít. Hónapokig húzódhat az átállás a Szent Rókus Kórház - ahol a tárca tervei szerint teljesen megszűnne az aktív ellátás - főigazgatója és Szolnoki Andrea, a főváros egészségügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke szerint is. Szolnoki úgy véli a lefaragások miatt kórházi várakozásra is fel kell készülniük a fővárosiaknak. A politikus szerint ennek oka, hogy a belgyógyászati ágyak száma Budapesten 2685 ágyról 1905-re, vagyis 29 százalékkal csökken. Szolnoki számításai szerint a sebészeti és a szülészeti ágyak száma 40-40, a csecsemők ellátásé pedig 30 százalékkal lesz kevesebb, ez pedig az SZDSZ-es képviselő szerint kezdetben feszültséget okozhat.

Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője tíz napja a parlament egészségügyi bizottságának összehívását kezdeményezte, mert úgy vélte, hogy reform fedőnéven káosz uralkodott el az egészségügyben. Kifejtette: Magyarországon több millió krónikus beteg él, átállításuk óriási szakmai teher az orvosoknak, ugyanez kórházi befekvések tömegét jelenti majd, nem is beszélve a betegek megpróbáltatásáról.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek