Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fából vaskarika: közigazgatási államtitkár helyett főtitkár

Miniszteri főtitkári, esetleg államtitkári vagy kiemelt szakállamtitkári poszt létrehozása várható a tárcáknál a jövőben - egyelőre azonban még nem dőlt el, hogyan orvosolja a kormányfő a tárcavezetők kapacitáshiányát, melyet önmaga okozott a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetésével. A múlt héten, a "fű alatt" öt újabb államtitkárt neveztek ki, számuk tovább nőhet - de a januárra tervezett átszervezéssel a kormányfő valószínűleg áprilisig vár.


Dátum: 2007-01-15 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:20.404751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szinte "fű alatt" kezdeményezte a kormány a múlt év utolsó munkanapján öt új államtitkár kinevezését. Ennek kormányzati források szerint az az oka, hogy kinevezésük ellentétes lehet a kormányprogram egyik legfontosabb elvével, "a kisebb, takarékosabb államéval".

A Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT) tagjai - Baja Ferenc, Burány Sándor, Kolber István, Magyar Bálint és Németh Imre államtitkári kinevezése kapcsán, az okmányok átadásakor Sólyom László azt mondta: lehetőséget lát arra, hogy az államtitkárok a maguk területén kedvezően tudják befolyásolni a fejlesztési folyamatokat. Az érintettek is ezzel indokolták, hogy miért volt szükség az eddig fizetség nélkül végzett megbízatás helyett a politikai felelősséggel járó államtitkári megbízatásra.

A kormányzati szervezetben további változások is várhatóak. A kormányfő eredetileg január közepére tervezte a közigazgatási államtitkári poszt nyári megszüntetése miatt kialakult "vezetői kapacitáshiány" rendezését. A kérdés megoldása azonban nehézkes, a közigazgatási államtitkári poszt visszaállítása pedig már nem lehetséges.

A lehetséges megoldást Sárközy Tamás jogászprofesszor, az Államreform Bizottság egyik tagja kínálta fel a miniszterelnöknek, felvetve a miniszteri főtitkári poszt létrehozását. Szerinte a minisztériumokban vissza kell állítani az ún. elnöki főosztályt, amelynek vezetője - a főtitkár (igazgató) - a minisztériumi adminisztráció vezetője, mégpedig közvetlenül a miniszternek alárendelten. A "főtitkár" nem szólhat bele a szakállamtitkárok és az alájuk rendelt szervezeti egységek szakmai tevékenységébe, de gondoskodnia kell az igazgatás rendjéről - írta nemrég a professzor a kérdéssel foglalkozó tanulmányában.

Sárközy elképzelései minden bizonnyal alapját képezik majd a kormányszerkezet újabb átalakításának, amely a két koalíciós párt tavaszi kongresszusai után esedékes. Ettől függetlenül az MSZP-ben sokan reménykednek abban, hogy Gyurcsány inkább a "tiszta" megoldást választja, ami további 11 államtitkár kinevezését jelentené, 11 politikusnak biztosítva magas stallumot. A cél az olcsó állam.

NÉPSZAVA Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek