Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választások Gudzsarát államban

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődtek meg csütörtökön a választások a nyugat-indiai Gudzsarát szövetségi államban: csaknem százezer katona és rendőr őrzi a szavazóhelyeket és a fontosabb közintézményeket, s az indiai elitegységek teljesen lezárták a pakisztáni határszakaszt, valamint a területet más indiai államoktól elválasztó belső határokat is.


Dátum: 2002-12-12 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:50.973624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gudzsarát helyi törvényhozásának 182 mandátumáért csaknem ezer jelölt verseng, s a választási bizottság előrejelzése szerint nagyon magas lesz a részvételi arány. Figyelemre méltó, hogy a szavazóhelyiségek nyitva tartásának első négy órájában a 33 millió választásra jogosult polgár közül tízmillió szavazó járult már az urnákhoz.

Atal Behari Vadzspaji miniszterelnök Bháratíja Dzsanata Pártja azt reméli, hogy megőrzi többségét a törvényhozásban - a magas részvétel a hatalmon lévő pártnak kedvez -, s egyben támogatást is kap a hindu nacionalisták részéről. Ugyanakkor a legnagyobb vetélytárs, a Sonia Gandhi vezette Indiai Nemzeti Kongresszus ugyancsak győzelemben reménykedik.

A gudzsaráti voksolás jelentőségét növeli, hogy ezt követően tíz indiai államban tartanak hasonló választásokat, s a gudzsaráti eredmények - amelyeket várhatóan vasárnap hoznak nyilvánosságra - előrejelzésként szolgálhatnak, és még a 2004-ben esedékes általános választásokon is befolyásolhatják a két legnagyobb indiai politikai erő vetélkedését a hatalomért.

Az indiai hatóságok abban reménykednek, hogy viszonylag nyugodt körülmények között bonyolíthatják le a választásokat, nem ismétlődhetnek meg a február elején kirobbant, véres muszlim-hindu villongások. Ugyanakkor a szavazás első óráiról szóló beszámolók már említést tettek "muzulmán csőcselék" hindu jelöltek elleni támadásairól, illetve a szavazójegyzékek meghamisításáról, továbbá az egyik szavazóhelyiségben egy kisebb pokolgépet is hatástalanítottak.

Gudzsarátban a muzulmánok februárban Godhra közelében felgyújtottak egy vonatot, amely hindu zarándokokat szállított, s a lángokban csaknem 60 ember lelte halálát. A gyújtogatás után az egész szövetségi államot érintő zavargásokban több mint ezer ember, főként muzulmán vesztette életét. Az áldozatok több mint felét a fővárosban, Ahmadábádban ölték meg. Vadzspaji és Sonia Gandhi akkor közös békefelhívással fordult az állam hindu és muzulmán közösségéhez, sürgetve a lakosságot, hogy szigetelje el az erőszak előidézőit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek