Demonstráció a Szolnoki MÁV Kórház megmentéséért
A város valamennyi polgárát, minden politikai párt tagját és országgyűlési képviselőjét várja kedden délután 16 órára a Szolnoki MÁV Kórház elé a város fideszes polgármestere egy közös demonstrációra, hogy a gyógyító intézmény a jövőben is a jelenlegi szolgáltatásokat nyújthassa a lakosságnak. Erről Szalay Ferenc polgármester beszélt hétfői városházi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-01-15 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:22.831769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tét 400 ember munkahelye, és az eddig nagyon jó színvonalon működő ortopédiai, reumatológiai és mozgásszervi betegellátás, miután a szakminiszteri javaslat szerint nulla darab aktív ágyat kapott a MÁV kórház - mutatott rá az elöljáró. Szalay Ferenc úgy fogalmazott, szeretné, ha átérezné a felelősségét minden szocialista, liberális és konzervatív politikus, és közösen mondanák ki, hogy "idáig nem lehet eljutni". "Egy ilyen átgondolatlan, szakmaiatlan, felelőtlen döntés olyan helyzetet teremthet, nemcsak Szolnokon, de az egész országban, aminek, sajnos a betegek lennének a károsultjai" - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy Szolnoknak külön gondot jelentene, ha a MÁV kórház nem tudna tovább működni, miután a megyei Hetényi kórházzal kialakult együttműködés keretében a két intézményben megszüntették a párhuzamos ellátásokat. Ennek értelmében a Hetényi kórház átadta, illetve lehetővé tette, hogy a MÁV kórházban hatékonyan működjön az ortopédiai-, reumatológiai- és a mozgásszervi betegek ellátása.
MTI - fidesz.hu