Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Párizsban drasztikusan csökkentenék a gépjárműforgalmat

Bertrand Delanoe párizsi főpolgármester a tömegközlekedés jelentős fejlesztésével a jelenlegihez képest 40 százalékkal kívánja 2020-ra csökkenti a gépkocsiforgalmat a francia fővárosban - derül ki a Városháza közlekedés-átszervezési tervéből, amelyet hétfőn ismertetett a Le Figaro című napilap.


Dátum: 2007-01-15 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:25.640779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kétéves előzetes egyeztetés után február 12-13-án vitatja meg a párizsi közgyűlés a Denis Bauphin, a Zöldekhez tartozó alpolgármester által jegyzett tervet, amelyet a baloldali pártok támogatnak, a Párizsban viszont ellenzéki kisebbségben lévő kormányzó jobbközép frakció ellenez. A tervezetről való szavazásra azonban csak a 2008-ban esedékes önkormányzati választások után kerülhet majd sor.

A környezetszennyezés csökkentésére a gépkocsiforgalom 40 százalékos mérséklését a városvezetés a nagyobb kereszteződéseknek a tömegközlekedési járművek és a kerékpárok számára előnyt biztosító átszervezésével, valamint újabb busz- és kerékpársávok átadásával képzeli el. A városi utak szélső sávjait - a már sok helyen megvalósított gyakorlatnak megfelelően - fokozatosan mindenhol lezárnák a gépkocsiforgalom elöl, és a párizsi körgyűrűn is egy sávot kizárólag a taxik és a sürgősséggel közlekedő járművek vehetnének igénybe. A fővárost átszelő Szajnán pedig menetrendszerűen közlekedő vízibusz elindítását tervezi Párizs főpolgármestere.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek