Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felkerülnek a világhálóra a Morvai-bizottság dokumentumai

Január 23-án internetes weboldalt indít a a civil kezdeményezéssel létrejött Morvai-bizottság, amely az október 23-án történt rendőri intézkedéseket vizsgálja. A testületben hét ismert jogász található.


Dátum: 2007-01-15 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:26.905844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Morvai Krisztina egyetemi docens, a bizottság társelnöke elmondta: az elmúlt két hónapban tényfeltáró munkát végeztek. A szemtanúk meghallgatása mellett, tanulmányozták a rendelkezésükre álló, illetve a sajtóban megjelent fényképeket, illetőleg televíziós társaságok felvételeit és amatőr videó felvételeket. Végigjárták a bírósági tárgyalásokat is, ahol maga a bíróság állapította meg másodfokon, hogy az első fokon elrendelt bebörtönzések, előzetes letartóztatások 80 százaléka megalapozatlan, azaz törvénysértő volt - jegyezte meg Morvai.

Jövő héten az internetre minden olyan dokumentumot feltesznek, amely eddig a birtokukba jutott. Így fotókat és videó felvételeket is.

Morvai Krisztina így folytatta: "Az a célunk, hogy a közvélemény és a magyar lakosság pontosan tudja meg, hogy mi is történt október 23-án, találjuk meg a felelősöket, történjen meg a felelősségre vonás, történjen meg az áldozatok, a jogsértettek, illetőleg a súlyosan megsérült körülbelül 200 személynek a rehabilitálása, amennyiben ez lehetséges."

A civil vizsgálóbizottság március elején hozza nyilvánosságra végleges jelentését.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek