Nem létező gyógyszerek is ajánl az egészségügyi tárca
Nem létező gyógyszerek is szerepelnek azon a mától a világhálón is megtalálható listán, amelyet az egészségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ajánl a betegeknek, illetve felírásra az orvosoknak.
Dátum: 2007-01-15 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:27.222168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Március 1-től azért is lesz nagy jelentősége ennek a számítógépes programnak, mert ennek alapján büntetik azokat a háziorvosokat, akik az átlagosnál gyakrabban írják fel a drágább gyógyszert az ugyanolyan hatóanyagú szerek közül.
A magas vérnyomást csökkentő gyógyszerek között szerepel például egy Amlodipin 1 a Pharma nevű készítmény, amelynek magyarországi gyártóját felszámolták és a cég megszűnt. Viszont ez a legolcsóbb a hasonló hatóanyagú szerek között, tehát ha márciustól nem ezt a nem létező orvosságot írja majd fel a háziorvos, a jogszabály szerint meg is büntethetik.
Amikor a listát összeállították, az is kiderült, hogy a cég több néven, több törzskönyvezett, de már nem gyártott gyógyszerrel is szerepel a felsorolásban. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) javasolni fogja, hogy az OEP valamennyit törölje a márciusi végleges listából -mondta Paál Tamás, az OGYI főigazgatója azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet Molnár Lajos egészségügyi miniszter tartott.
A listán egyelőre valóban vannak olyan készítmények, amelyeket alig lehet beszerezni az országban, és olyan orvosságok is, amelyeket egyáltalán nem, mert megszűnt a gyártója - ismerte el a miniszter is. Az ilyen cégek ellen szankciókat alkalmaznak majd - tette hozzá Molnár lajos.
A számítógépes program jogi státusza sincs egyelőre tisztázva, hiszen nem rendelkeztek róla jogszabályban, s nem hirdették ki hivatalosan - mondta hétfőn Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke.
A minisztérium megbünteti azokat az orvosokat, akik több gyógyszert írnak fel, mint az átlagos tb-keret - jelentette be az egészségügyi miniszter. Azok a gyógyszerészek is büntetésre számíthatnak, akik a nem kapható olcsó készítmény helyett a drágábbat ajánlják a betegnek.
Ne csak a mellékhatásokról, hanem az árakról is kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Ezzel a szöveggel népszerűsíti közpénzből az egészségügyi minisztérium a kormány közeli napilapokban az olcsóbb gyógyszer felírásának kötelezettségét. A kormányzati kommunikáció szerint a szigorítással nemcsak a költségvetés, hanem a betegek is jól járnak, mert csak annyit fizetnek az orvosságért, amennyi a gyógyulásukhoz vagy a kezelésükhöz szükséges. A kampány részeként indított internetes oldal egyelőre nem működik, a megadott címen az Egészségügyi Minisztérium honlapja érhető el. A "Gyógyuljon olcsóbban" című kampány 25 millió forintba kerül.
Molnár Lajos nem fogadja el a patikusoknak azt a magyarázatát, hogy a legolcsóbb gyógyszerek hivatalos listáján olyan orvosságok is szerepelnek, amelyeket nem lehet Magyarországon beszerezni. A miniszter azt mondja, a patikusnak törvényi kötelessége ismerni a beszerzési forrásokat és lehetőségeket. - A gyógyszergazdaságossági törvény előírja, hogy lenni kell a gyógyszernek a patikában, az orvosnak pedig ismernie kell, hiszen kötelező szoftvert használ. Ha egy gyógyszertár rendszeresen nem tartja be a törvényt, akkor szankcionáljuk. Akkor nem lesz gyógyszertár - jelentette ki Molnár Lajos egészségügyi miniszter.
hirtv.hu - fidesz.hu