Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

Emelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma az elmúlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a megyei munkaügyi központ kirendeltségein kevés híján 55,5 ezer állástalant regisztráltak - tájékoztatta a központ az MTI-t.


Dátum: 2007-01-16 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:28.814409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2006. december végén 55.433 álláskeresőt tartottak nyilván Borsod-Abaúj-Zemplénben, az előző hónaphoz képest csaknem 2200-zal többet, míg a megelőző év hasonló időszakához képest 1,3 ezerrel kevesebbet.

A nyilvántartott álláskeresők száma alapján számított munkanélküliségi ráta 2006. decemberben 18,6 százalékos volt.

A KSH munkaerő-felmérése szerint a megyei foglalkoztatási arány 43,8 százalékos, a munkanélküliségi ráta 12 százalék volt, továbbra is lényegesen kedvezőtlenebb, mint az országos 51,1 illetve 7,5 százalékos mutató.

A munkaügyi szakemberek a téli hónapokra jellemző visszafogott munkaerő-kereslettel indokolják a nyilvántartott álláskeresők számának emelkedését.

Az emelkedéshez vezetett ezen kívül az, hogy míg novemberben a közhasznú programokban foglalkoztatottak száma mintegy 4 és fél ezer volt, addig december már csak 2.800 embert tudtak foglalkoztatni.

Borsodban december végén 6300 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván.

Decemberben egyébként a munkaügyi kirendeltségek 5.300 álláshelyre közvetítettek ki munkanélkülieket, ez csaknem hatszáz álláslehetőséggel volt kevesebb a novemberben nyilvántartottnál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek