A pakisztáni légierő terroristák rejtekhelyeit támadta
A pakisztáni hadsereg légicsapást mért kedden az al-Kaida terrorszervezet feltételezett rejtekhelyeire a pakisztáni-afganisztáni határ közelében - jelentette be Saukat Szultan vezérőrnagy, katonai szóvivő. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-01-16 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:29.416196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légierő azután csapott le a Dél-Vazirisztánban fekvő Zamzola térségére, hogy a hírszerzés olyan értesüléseket szerzett, amelyek szerint az al-Kaida 25-30 tagja, köztük külföldiek bujkálnak a környéken.
A vezérőrnagy még nem tudta pontosan megmondani, hogy a helyi idő szerint reggel hét óra körül helikopterekről végrehajtott légitámadás következtében hányan haltak meg. Annyit mondott, hogy feltehetően a militánsok többségét megölték.
MTI - fidesz.hu