Kormányátalakítást sürget Fodor Gábor
Fodor Gábor szerint az SZDSZ-nek arra kell koncentrálnia, hogy a koalíció sikeres legyen, és úgy véli, hogy ennek érdekében szükség van a kormány átalakítására is. Magyar Rádió interjú.
Dátum: 2007-01-16 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:30.409892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, örül annak, hogy ez a kérdés már a szocialista pártban is napirenden van, ugyanakkor szerinte nem biztos, hogy a személyekről is hasonlóképpen gondolkodnak. A szabad demokrata politikus a távirati irodának nyilatkozva kijelentette: rövidesen eldönti, hogy indul-e pártja elnöki tisztségéért.
Az SZDSZ jövőjével kapcsolatban kifejtette, hogy meg kell erősíteni a kapcsolatot a vidékkel és bővíteni kell azt a kört, amelyre az SZDSZ épít, valamint meg kell nyerni mindazokat az ismert és fontos személyiségeket támogatóul, akik az elmúlt időszakban távoztak a pártból.
Fodor Gábor hétfőn nyilatkozott a kormányzati negyed létrehozásának tervéről is. Az SZDSZ ügyvivője szerint egy ilyen komoly beruházással érdemben 2008-ban, vagyis akkor kellene foglalkozni, ha konszolidálódik a magyar gazdaság helyzete.
radio.hu - fidesz.hu