Újabb sunyi villanyáremelés
A kormány "alattomosan és sunyi módon" ismét arra készül, hogy emelje a villany árát - jelentette ki Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján egy mai sajtóhírre reagálva.
Dátum: 2007-01-16 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:35.458532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság című napilap a villamosenergia-ipar szakszervezeti sztrájkbizottságának információja nyomán mai számában azt írta, hogy a jövő hónap elejétől ismét emelkedik az áram ára. A lap úgy tudja: az érdekvédők azért szivárogtatták ki a várható áremelést, mert "háborúban állnak" a gazdasági tárcával.
"A hazudozás és a titkolózás is tovább folyik" - értékelte a Fidesz szóvivője újságírók előtt a tárca magatartását, arra emlékeztetve, hogy a tavaly nyári 15 százalékos áremelést követően a kormány részéről többször is elhangzott: újabb drágulásra a közeljövőben már nem kerül sor.
Szijjártó azt is hozzátette: most is egy véletlen folytán derül ki, hogy a kabinet mire készül.
A politikus szerint az áremelés "egyáltalán nem törvényszerű és nem szükségszerű", mivel volna lehetőség a villany árának "nagymértékű" csökkentésére is.
Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a befizetett villanyár 40 százaléka az államhoz és a szolgáltatókhoz kerül, valamint felül kellene vizsgálni az erőművekkel és a nagy profitot bezsebelő szolgáltatókkal kötött szerződéseket.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy fejezze be a hazudozást és a titkolózást, ne emelje a villany árát és tegyen le arról az eltitkolt szándékáról, hogy tovább növeli a családok megélhetési költségeit - mondta a szóvivő.
fidesz.hu