Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszorítások: Békésben 3000 új munkanélküli lesz

A kormány megszorító intézkedéseinek hatására Békés megyében az idén 3.000 új munkanélküli lesz - közölte sajtótájékoztatón a megyei önkormányzat tanácsnoka, a Fidesz gyulai választókerületének elnöke kedden Gyulán.


Dátum: 2007-01-16 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:37.301175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth Imre, aki egyben Sarkad város polgármestere is, elmondta: a megyei önkormányzatnál például közel egymilliárd forinttal csökken a költségvetés, de a települési önkormányzatoknál is megszorításokat kell végrehajtani. Ezért az "önkormányzati körben" így 1.500 munkahely szűnik meg, de legalább ekkora csökkenéssel számol az ipari és a szolgáltatási szférában is.

A polgármester számítási szerint a megyétől elvont egymilliárd forintot növeli, hogy a megyei területfejlesztési tanács sem számolhat már a korábbi években megszokott hárommilliárd forintos támogatással. A forrásokat ugyanis a regionális fejlesztési tanácshoz csoportosították át, így végül négymilliárd forinttal csökken a megye elosztható pénze.

"A régiós tanácsban ugyanis nem a megyében megválasztott polgármesterek, hanem a Budapestről delegált személyek fognak dönteni a forrásokról" - mondta Tóth Imre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek