A nyugat-dunántúli RET elutasította a miniszter javaslatát
A nyugat-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (RET) elutasította Molnár Lajos egészségügyi miniszter javaslatát kedden Kapuváron tartott ülésén.
Dátum: 2007-01-16 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:37.923813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borsos József, a RET elnöke a tanácskozást követően elmondta: nem fogadta el a miniszter javaslatát a testület döntő többsége, mert az ajánlat hátrányos a Nyugat-Dunántúlon élők számára. Kapacitásának nagyságrendjében, területi-, és szakma struktúrájában egyaránt szűkös. "A javaslat sem az esélyegyenlőséget, sem az életminőség javulását nem szolgálja" - vélekedett az elnök.
Rámutatott: a Vas, Zala, és Győr-Moson-Sopron megyét képviselők tanácskozásán kórházi ágyakról nem is vitatkoztak, mert maga a keretkijelölés is rossz. "Ezen a kereten belül nem érdemes vitát lefolytatni" - mondta.
A lehetséges folytatásról úgy vélekedett: a körülmények módosulásától függ, hogy legközelebb mikor ül össze a grémium. Szerinte akkor lesz érdemes tárgyalni, ha ténylegesen érdemi egyeztetésre kerülhet sor. "Ha ismerjük az összes feltételt, és komolyan akar venni bennünket a miniszter úr, akkor tudunk vele érdemben tárgyalni" - hangsúlyozta.
Borsos József kitért arra is, hogy az egészségügyi tárca vezetője hozza meg a döntést, akkor a felelősség rá hárul. "Az ő fejére kell, hogy visszahulljon, ha nem működik a rendszer, vagy ha emiatt egy embert is hátrány ér" - mondta a nyugat-dunántúli RET elnöke.
MTI - fidesz.hu