Kóródi Mária idő előtt távozott
A környezetvédelmi bizottság mai ülésen elmaradt Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter meghallgatása a tárcánál történt átszervezésekről. A miniszter távolmaradása kapcsán heves vita bontakozott ki. Turi-Kovács Béla elmondása szerint Kóródi Mária az ülés megkezdését megelőzően, a megbeszéltekhez képest 40 perccel korábban érkezett, holott a meghallgatás időpontját maga kérte; a miniszter heves szóváltást követően távozott.
Dátum: 2002-12-12 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:53.026712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Illés Zoltán fideszes alelnök Kóródi Mária magatartását gyalázatosnak minősítette. Felszólalásában követelte: a miniszter vessen véget "ócska trükkjeinek" és jelenjen meg a bizottság előtt végre. A politikus meggyőződésének adott hangot, hogy Kóródi Mária teljes tudatossággal marad távol hónapok óta a bizottság ülésétől azért, mert "nem mer" részt venni azon.
Hegyi Gyula MSZP-s alelnök nem kívánta kommentálni az esetet, ám bízik abban, hogy a miniszter mielőbb ellátogat a testülethez, és sor kerülhet a szakmai vitára.
Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő kérte politikustársait, hogy ne fogalmazzanak meg politikai ítéleteket mindaddig, amíg meg sem történt a meghallgatás. Szavai szerint a technikai gondok miatt távolmaradó minisztert az ülésen részt vevő közigazgatási államtitkár is helyettesíthette volna.
Turi-Kovács Béla elmondta, hogy minisztériumi átszervezésről csakis a miniszter, esetleg a politikai államtitkár jogosult felelősséggel beszámolni. Hozzáfűzte, ezzel együtt nincs akadálya annak, hogy a közigazgatási államtitkár szakmai segítséget nyújtson a tájékoztató során.
Illés Zoltán kijelentette, hogy Kóródi Máriának az elmúlt hat hónapban négyszer-ötször kellett volna a bizottság előtt megjelennie, és meg kellett volna keresnie a testületet a tárca költségvetése kapcsán is.
- A miniszter sem politikailag, sem szakmailag nem tudja ellátni feladatkörét - hangoztatta a fideszes alelnök.
A bizottság megtárgyalta a géntechnológiáról szóló törvény módosító javaslatait is. A testület szerint a szigorú, végrehajtható szabályzás kialakítására az előterjesztés több módosító indítványa azért nem alkalmas, mert a jogharmonizáció során végzett pontatlan fordítások miatt több helyen a kitűzött céllal ellentétes az indítványok tartalma.
A környezetvédelmet érintő módosító indítványok közül csupán néhány, tízmillió forintos nagyságrendű változtatást támogatott a parlament szakbizottsága a jövő évi költségvetés tárgyalásakor, csütörtökön.
Turi-Kovács Béla, a környezetvédelmi bizottság fideszes elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Szigetköz vízutánpótlására, a Tisza árvízvédelmére, valamint a Szamos revitalizációjára vonatkozó, többletforrásokat célzó módosításokat nem támogatta a testület és a kormány sem.
Az elnök jelezte, hogy elnyerte a bizottság bizalmát az a módosító javaslat, amely a termékdíjfizetés kötelezettségét a reklámanyagok esetében a kibocsátókra hárítaná, így a visszagyűjtést nem az önkormányzatoknak kellene finanszírozniuk. A kormány ezt a javaslatot sem támogatta.
MTI - fidesz.hu