Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai katonák csapatkivonást sürgetnek Irakból

Több mint ezer aktív szolgálatot teljesítő amerikai katona írta alá azt az internetes felhívást, amelyben az Irakban állomásozó csapatok kivonását követelik a Fehér Háztól - jelentette Norfolkból a Richmond Times-Dispatch című lap kedden.


Dátum: 2007-01-16 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:38.549396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai atlanti-óceáni flotta támaszpontjának otthont adó városban rendhagyó sajtótájékoztatón közölte 25 katona: Washingtonba utaznak, hogy átnyújtsák a kongresszus képviselőinek háborúellenes petíciójukat, amelyen 1031 katona aláírása szerepel.

A sajtótájékoztatót hétfőn, az Egyesült Államokban az állami ünnepek közé tartozó Martin Luther King-napon tartották meg. Az 1968-ban meggyilkolt fekete polgárjogi harcos háborúellenes "tanítására" emlékeztettek, hangsúlyozva, hogy a háborús politika elítélése "hazafias" nézet lehet.

"Ez nem a politikáról szól, ez a nemzedékünk felhívása az ébredésre" - mondta a 22 éves Liam Madden tengerészgyalogos őrmester, aki egy társával közösen szervezte meg a tiltakozó akciót.

Társa, a haditengerészetnél, a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón szolgáló 29 éves Jonathan Hutto elmondta: az indította a háborúellenes kampány megkezdésére, hogy elolvasta David Cortright békeaktivista egy könyvét arról, miképpen próbáltak a katonák tiltakozni a bevetések ellen a vietnami háború idején. Elmondta, jogi szakértőkkel is tanácskoztak arról, hogy aktív szolgálatot teljesítő katonaként, a hadsereg állományán belülről hogyan indíthatnák el a kampányt. "Nincs jogom hallgatni azokról a dolgokról, amelyeket erkölcstelennek tartok" - fogalmazott Hutto.

A katonák nem viseltek egyenruhát a sajtótájékoztatón, a vonatkozó szövetségi törvény szerint a katonák ugyanis csak civil öltözékben fejezhetik ki egyet nem értésüket. A háború ellen tiltakozó katonák elmondták, nem érte őket semmilyen hátrányos megkülönböztetés magatartásuk miatt.

A sajtótájékoztatón jelen levő Cortright, aki az Indianai Notre Dame Egyetemen oktat, elmondta: a vietnami háború idején 1300 katona fogalmazott meg háborúellenes tiltakozást, a csapatok kivonását követelték, felhívásukat a The New York Times 1969-ben egész oldalas közleményben hozta le. Cortright elmondta, hogy a mostani, az iraki háborút ellenző felhívást aláírók 60 százaléka szolgált az arab országban. "A meggyőződés és a bátorság rendkívüli kifejeződése ez" fogalmazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek