Ab: alkotmányellenes a médiatörvény egyik rendelkezése
Alkotmányellenes a médiatörvény úgynevezett egyéb panaszok elintézésével kapcsolatos rendelkezése az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata szerint.
Dátum: 2007-01-16 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:38.860418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület megállapította, hogy a médiatörvény kifogásolt rendelkezése sem formai, sem pedig tartalmi szempontból nem felel meg az alkotmánynak. Egyrészt, mert a jogszabálynak nem minősülő ügyrendre bízza az egyéb panaszokkal kapcsolatos eljárási rend szabályozását. Másrészt, mert alkotmányos cél nélkül korlátozza a sajtószabadságot - olvasható az Ab honlapján.
A médiatörvény úgynevezett egyéb panaszokra vonatkozó rendelkezését június 30-ai hatállyal semmisítette meg a taláros testület, tekintettel a panaszbizottság előtt folyamatban lévő ügyekre, illetve az új szabályok megalkotására.
MTI - fidesz.hu