Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békés demonstráció a Szolnoki MÁV Kórház megmentéséért

Több százan vettek részt a kórházi ágyszám-leépítés miatt veszélybe került Szolnoki MÁV Kórház megmentéséért tartott keddi demonstráción, az intézmény előtt.


Dátum: 2007-01-16 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:39.793398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szónokok közül Rudner Ervin igazgató-főorvos rövid beszédében a politikamentes közös fellépés fontosságát hangsúlyozta annak érdekében, hogy a kórház fennmaradhasson. Fejér Andor, a megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy a MÁV Kórházon kívül más megyei kórházakat is a megszűnés veszélye fenyegeti a szaktárca elképzelései alapján. Szalay Ferenc, a város polgármestere azt jelezte: míg korábban minden politikai erő kifejezte akaratát az intézmény megmentéséért, az utóbbi napokban a kormánypártok helyi képviselői mintha elfelejtették volna ez irányú ígéreteiket.

Csák László, az MSZP szolnoki önkormányzati frakciójának vezetője sajtóközleményében jelezte: bár meghívást kaptak a demonstrációra, a frakció álláspontja az, hogy a MÁV Kórház ügye szakmai kérdés, és ennek megoldásához nem utcai demonstráción át vezet az út. A megye szocialista országgyűlési képviselői folyamatosan tárgyalnak a döntéshozókkal azért, hogy az arányos, szakmacsoportos ágyszámot a megye megkapja, és a MÁV Kórháznak is megtalálják a helyét az egészségügyi reformon belül.

Felhívta a figyelmet arra, hogy e tárgyalások várhatóan eredményre vezetnek, és kérte, hogy a megyéért és Szolnokért aggódó önkormányzati vezetők népszerűnek tűnő demonstrációk szervezésével ne rontsák a tárgyalási pozíciókat.

Szolnok számára külön gondot jelentene, ha a MÁV Kórház nem tudna tovább működni, miután a megyei Hetényi kórházzal kialakult együttműködés keretében a két intézményben megszüntették a párhuzamos ellátásokat. Ennek értelmében a Hetényi kórház átadta, illetve lehetővé tette, hogy a MÁV Kórházban hatékonyan működjön az ortopédiai-, reumatológiai-, és a mozgásszervi betegek ellátása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek