Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott az izraeli vezérkari főnök

Lemondott az izraeli vezérkari főnök. Dan Haluc tábornok így kívánta vállalni a felelősséget a Hezbollah libanoni síita szervezett ellen tavaly vívott sikertelen háborúért - közölte az izraeli védelmi minisztérium kedden éjjel.


Dátum: 2007-01-17 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:43.356757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Haluc tábornok már el is juttatta a lemondásáról szóló levelet Ehud Olmert kormányfőnek és Amír Perec védelmi miniszternek. Azt nem közölték, hogy a lemondás mikortól hatályos.

A vezérkari főnököt, csakúgy mint a miniszterelnököt és a védelmi minisztert, élesen bírálta a közvélemény és a média a Hezbollah ellen indított műveletek miatt. A tavaly július 12. és augusztus 14. között vívott háborúban, dacára a katonai és politikai vezetők fogadkozásainak, az izraeli hadsereg nem tudta megakadályozni, hogy a Hezbollah gerillái rakétákat lőjenek ki Észak-Izraelre. A művelet fő céljai nem teljesültek, azaz nem sikerült kiszabadítani a Hezbollah harcosai által elrabolt két izraeli katonát, és nem mértek vereséget a libanoni szervezetre.

Az 58 éves tábornok levelében azzal indokolta lemondását, hogy lezárultak a belső vizsgálatok, így vállalja a felelősséget a háború kimeneteléért. A vezérkari főnök mindeddig ellenállt a távozását szorgalmazó közvélemény nyomásának, arra hivatkozva, hogy a lemondása "könnyű megoldás" lenne.

Dan Somron nyugalmazott izraeli tábornok vezette azt a belső vizsgálatot, amely azt elemezte, hogy miként irányították a hadsereget a háború alatt. Az általa készített jelentés decemberben nyilvánosságra hozott megállapításai szerint az izraeli katonai parancsnokok rosszul szervezték a műveleteket. Ugyanakkor Somron nem ment el odáig, hogy lemondásra szólítsa fel a vezérkari főnököt.

Mintegy 1200 libanoni, többségükben polgári személy és 157 izraeli, többségükben katona vesztette életét a 34 napos háborúban, amely azután robbant ki, hogy a Hezbollah gerillái a szigorúan őrzött izraeli-libanoni határon egy rajtaütésben foglyul ejtettek két izraeli katonát, hármat pedig megöltek.

Dan Haluc a légierő parancsnoka volt, és 2005 júniusában nevezték ki vezérkari főnöknek, azt megelőzően, hogy Izrael megkezdte az egyoldalú kivonulást a Gázai övezetből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek