Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár sorsa megpecsételődött?

Lapértesülés szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő visszaküldte az orvosok gyógyszerfelírását szabályozó rendelettervezetet, amely szigorú szankciókkal fenyegeti azokat, akik eltérnek az előírásoktól. A kamara szerint működésképtelen a tervezet. Az Info Rádió és a Népszabadság információi.


Dátum: 2007-01-17 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:44.282912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadság úgy tudja: Gyurcsány Ferenc, illetve tanácsadói túl szigorúnak ítélték a minisztériumi terveket. A rendelettervezet szerint ugyanis az orvosokat megbüntetnék, ha indokolatlanul drága gyógyszereket írnának fel.

Az indokolatlanságot azonban nemcsak az azonos hatóanyagot tartalmazó szerek között, hanem ennél szélesebb körben, az azonos hatástani csoportokon belül is értékelnék.

A gyógyszercégek szerint a tervezet a megfélemlítés eszközével arra ösztönzi az orvosokat, hogy kizárólag ár alapján hozzanak terápiás döntéseket.

A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke szerint a betegnek joga van ahhoz, hogy ne a legolcsóbb gyógyszert írassa fel háziorvosával.

Kertai Aurél az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: amennyiben a beteg aláír egy nyilatkozatot arról, hogy a kapott felvilágosítás ellenére drágább gyógyszert kér, azt meg is kapja.

A szakember ugyanakkor hozzátette: egyelőre nem világos, lehet-e emiatt szankcionálni az orvost.

Kertai Aurél hangsúlyozta: nem tartja működőképesnek az egészségügyi tárca tervezetét, amely - mint fogalmazott - bármiért büntetheti a háziorvost, egyebek mellett pénzelvonással.

MNO összeállítás

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek