Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyesek nyernek a megszorításokon

A budapesti főpolgármester, Demszky Gábor egykori kampányfőnöke által vezetett cég, a Sawyer Miller Group kapott megbízást az Egészségügyi Minisztériumtól a lakossági tájékoztató kampány elkészítésére. Az egyéb reklámokkal összesen 25 millió forintot költenek a "reformintézkedések" népszerűsítésére. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-01-17 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:46.201925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint 7,2 millió forintos megbízást adtak a Sawyer Miller Groupnak a lakossági tájékoztatókampány elkészítésére. A szaktárca sajtóosztályán azt mondták lapunknak, hogy ezért a pénzért a cég megtervezte és elkészítette a www.terapia2007.hu elnevezésű internetes oldalt, amely különféle információkat ad a lakosságnak a gyógyszerfelhasználásról, gyógyszerfogyasztásról.

Közbeszerzési pályázatot nem hirdettek, ekkora öszszegű megbízásnál ez ugyanis nem előírás - közölték a minisztériumban.

A szabad demokrata Demszky egykori kampányfőnöke és tanácsadója, Bruck Gábor vezette cég, a Sawyer Miller Group (SMG) Kft. nyerte el egyébként a 2005- 2010 közötti időszakra szóló, 300 millió forintos megbízást a BKV közbeszerzési pályázatán. Mint arról a Magyar Nemzet korábban többször beszámolt, a Demszky Gábor 1998-as kampányát is lebonyolító cég 1998 és 2000 között tizennyolc megbízást kapott a fővárosi önkormányzattól, fővárosi tulajdonú vállalatoktól, illetve az önkormányzattal kapcsolatban álló cégektől, több mint 108 millió forint értékben. Az ismert megbízások között volt a Budapesti Közlekedési Vállalat Plusz elnevezésű kampány és a fővárosi parkolási rendszer átalakításáról szóló tájékoztatás is. Az 1999-es és 2000-es fővárosi út-, illetve hídfelújítások jelentős részénél, 19 esetben az SMG Kft.-t bízták meg a PR-munkák elvégzésével a kivitelező cégek és a városháza. Az SMG internetes honlapján referenciaként egyéb PR-munkák is szerepelnek: például a XI. kerületi Bartók Béla út 2002-es vagy a ferencvárosi Haller utca 2003-as felújításának szórólapjai, plakátjai. A referenciák sorában megtalálható a Miniszterelnöki Hivatal, a Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatala, az egészségügyi, az oktatási, valamint a pénzügyi tárca is, amelyeknek a baloldali kormányok alatt munkát végeztek.

A www.terapia2007.hu tartalmaz kisebb hibákat. Például abban a részben, amelyik ismerteti, hogy mit is jelent a fix összegű társadalombiztosítási támogatás, az olvasható: egy 85 százalékos támogatású fix csoport legolcsóbb készítménye 1000 Ft, akkor a fix támogatás összege 150 forint. De ez nem igaz, mert a fix támogatás összege ebben az esetben 850 forint. Található az oldalon továbbá egy úgynevezett gyógyszerár-kalkulátor, amelynek segítségével megtudhatjuk, hogy az azonos hatóanyagú szerek közül valóban a legolcsóbbat kapjuk-e. Csakhogy ez hol működik, hol nem. Lapunk munkatársa tegnap többször próbálta használni, de sokszor "Error" feliratot adott ki a rendszer.

A minisztérium sajtóosztálya szerint ennek csak az lehet az oka, hogy sok volt az érdeklődő, és túlterhelt a rendszer. Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint a Sawyer Millernek adott megbízáson kívül további 25 millió forint áll rendelkezésre a lakossági tájékoztatásra, ezt médiamegjelenésre költik majd.

A "Gyógyuljon olcsóbban" hirdetés a Blikk, Népszava, Népszabadság, Story, Nők Lapja, Színes RTV, Exit magazin és az öszszes megyei napilapban jelenik meg, a színes, féloldalas hirdetések ára bruttó 25 millió forint. Molnár Lajos szakminiszter hétfői tájékoztatóján arra is utalt, hogy a kereskedelmi és a közszolgálati televíziókban közérdekű közleményekben népszerűsítenék az egészségügyi reformnak nevezett intézkedéscsomagot. Minden országos kereskedelmi csatornát megkerestünk; egyelőre egyikhez sem érkezett ilyen jellegű kérés a minisztériumtól.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek