Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek csalódottak

Az emberek csalódottak, mert hétköznapi gondjukat a politika egyáltalán nem oldja meg. Így kommentálta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt a közvélemény-kutatást, amely szerint a kormánypárti szavazók elpártoltak a szocialistáktól és a liberálisoktól, ugyanakkor az ellenzék munkáját a megkérdezettek 63 százaléka negatívan értékeli.


Dátum: 2007-01-18 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:58.533069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor az InfoRádióban elmondta: a Fidesz számára figyelmeztető jel, hogy az emberek mindkét politikai oldalt hibásnak tartják, és csalódtak a politikában. Úgy érzik, hogy a hétköznapi problémáik megoldásához nem nyújt segítséget a politika.

Azt látják, hogy a politikusok csak elvont vitákat folytatnak a parlamentben, miközben ők egyre rosszabbul élnek, a lehetőségeik pedig nem javulnak - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette: ehhez járul hozzá az elmúlt öt év "zuhanórepülése", amelynek következtében az ország a régió egyik legjobban álló országból az egyik legrosszabban álló országává vált.

Hangsúlyozta: az emberek eközben azt várják a Fidesztől, hogy kezdjen el egy olyan programalkotást, amely potenciális kormányerőként mutatja be a pártot.

A politikus arról is beszélt: a Fidesz részt vesz a pártok közötti egyeztetéseken és a parlamenti munkában, de a miniszterelnök napirend előtti felszólalásain továbbra sem lesz ott. Navracsics Tibor azzal összefüggésben beszélt erről, hogy az SZDSZ kezdeményezésére február 1-jén ötpárti egyeztetés-sorozat kezdődik az ország jövője szempontjából fontos kérdésekről.

Emlékeztetett: a Fidesz novemberi, a szakértői kormányról kezdeményezett egyeztetését a kormánypártok visszautasították. Az ötpárti megbeszélés-sorozat első témája a versenyképesség lesz, a vita házigazdája az SZDSZ lesz.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek