Az Európai Néppárt csúcsértekezlete
Az Európai Néppárt (EPP) csúcsértekezlete Koppenhágában több miniszterelnök fenntartásai ellenére végül elfogadta, hogy az Európai Unió valamikor 2004-ben vizsgálja meg, megkezdhetők-e már a csatlakozási tárgyalások Törökországgal.
Dátum: 2002-12-12 20:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:54.812185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU csúcsértekezlete előtt tartott EPP értekezleten a 47 néppárti vezető - köztük hét kormányfő - nagyrészt a török csatlakozási tárgyalások körül egyre erősödő vitával foglalkozott. Wilfried Martens, az EPP elnöke a három órás egyeztetés után tartott sajtóértekezletén kifejtette, hogy az EU történetében ez az első eset, hogy egy országnak úgy ismerték el a jelöltségét 1999-ben a helsinki EU csúcson, hogy az illető ország még nem teljesítette a tagság politikai követelményeit. Az EPP német résztvevői - Angela Merkel, a CDU és Edmund Stoiber, a CSU elnöke - leszögezték, hogy ez hiba volt, de ennek ellenére most már a többséggel együtt ők is elfogadják, hogy az EU jelöltnek ismerje el Törökországot. Martens rámutatott, hogy az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése szerint Ankara még most sem tesz eleget a koppenhágai követelményeknek és az EPP tagpártjai szerint a következő években kell kiderülnie, illetve az EU vezetőinek eldönteniük, hogy mikor kezdhetők meg az országgal a tárgyalások. Martens nem tagadta, hogy az amerikai kormány erős nyomást gyakorol az uniós országokra Törökország mielőbbi felvétele érdekében.
Az MTI kérdésre Martens kijelentette, nem szerepelt a pártvezetők értekezletén az a kérdés, hogy a pénteki koppenhágai csúcson a tagországok miben javíthatnának a tíz tagjelöltnek eddig tett javaslatuk anyagi vonatkozású részein.
Orbán Viktor az EPP alelnökeként vett részt a csúcson elsősorban azzal a szándékkal, hogy kollegáival folytatott kétoldalú megbeszéléseken még most, az utolsó pillanatban is próbáljon javítani Magyarország csatlakozásának anyagi feltételein. Mint szóvivője, Doncsev András elmondta, elsősorban azon, hogy a mezőgazdasági termelők a felvétel utáni első évben ne 25, hanem 30 százalékát kapják meg az EU-tól annak a közvetlen támogatásnak, amely az uniós gazdáknak jár.
MTI - fidesz.hu