Kereszténydemokrata törvényjavaslat a családi adózásról
A választható családi adózás bevezetéséről törvényjavaslatot kíván benyújtani az Országgyűlés februárban kezdődő ülésszakén a KDNP - jelentette be Semjén Zsolt szerdán Egerben.
Dátum: 2007-01-18 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:00.730356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzet legégetőbb gondja a születésszám csökkenése; a családi adózás viszont, elsősorban francia tapasztalatok szerint megfordíthatná a kedvezőtlen folyamatot - mondta a KDNP elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón.
Ezzel egy időben a KDNP parlamenti frakciója vitanapot kezdeményez az ország demográfiai helyzetéről az Országgyűlésben - fűzte hozzá a politikus.
Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekszületés csökkenésének következményeként egyre nő az idős korúak száma és fenntarthatatlanná válik a nyugdíjrendszer. Ebben a helyzetben javasolják a választható családi adózás bevezetését. Vagyis, a házastársak összeadott jövedelmének adóalapját csökkentené az eltartottak száma - mondta a politikus.
Közlése szerint Franciaországban ezzel a módszerrel sikerült megállítani a népességfogyást, sőt ma már nő az ország lakossága.
Míg Magyarországon 1,3, addig Franciaországban 3,2 az egy családra jutó gyermekszám - mondta a KDNP elnöke.
MTI - fidesz.hu