Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájk a villamos-iparban - a lakosságot nem érinti

A villamosenergia-ipari dolgozók nyolcórás vagy a folyamatos sztrájkja esetén sem kapcsolják le a villamos áramot a lakosságnál, az elégséges szolgáltatásról szóló szabályok szerint háromórás rotációban a 18 csoportra osztott ipari fogyasztóknál lehet kikapcsolásra számítani az erőművi termelések csökkenésével arányosan - hangzott el a sztrájkbizottság sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2007-01-18 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:03.754460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ágazat szakszervezeti szövetségeinek vezetői megerősítették: a villamosenergia-ipari szakszervezetek sztrájkkal kívánják elérni, hogy fennmaradjon a dolgozóiknak és nyugdíjasaiknak járó tarifakedvezmény.

Gál Rezső, a közös sztrájkbizottság vezetője elmondta: a kormányzati tárgyalócsoporttal folytatott múlt év végi egyeztetések eredményesek voltak, már aláírás előtt állt a megállapodás, majd a napokban annak céljaival ellentétes bejelentést tett a gazdasági és közlekedési miniszter.

Az aláírásra előkészített megállapodás szerint részben a jövőben is megmaradhatott volna a tarifakedvezmény, az iparág dolgozói és nyugdíjasai a lakossági ár 37 százalékáért kaphatták volna a villamos energiát. A kormány tavaly augusztusban emelte az alkalmazotti tarifát 42 százalékkal 37 százalékra, miközben a lakossági átlagos áremelés 12 százalékos volt.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a munkabeszüntetést február 6-án kétórás figyelmeztető sztrájkkal kezdenék műszakkezdettől, majd ezt követné február 8-án ugyancsak műszakkezdettől a nyolcórás sztrájk, illetve február 12-től a folyamatos sztrájk, ha addig nem sikerül megegyezni a kormányzat képviselőivel a kedvezmény fenntartásáról.

Gál Rezső rámutatott: a kedvezményes tarifa több mint 100 éves hagyomány az ágazatban. Hasonló kedvezményeik vannak a légi, a vasúti és a közúti közlekedés dolgozóinak is.

A kedvezményt nem az állam fizeti, hanem beépítették a villamos energia árába, kilowattóránként 20-25 fillért jelent a 32 forintos árban. Feltételezhető, hogy a kedvezmény megszüntetése esetén a kormány ezzel a 20 fillérrel csökkentené a tervezett áremelés mértékét - válaszolta a szakszervezeti vezető újságírói kérdésre.

A sztrájkot a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Liga Villamos- és Hőenergia-ipari Szövetsége hirdette meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek