A turizmus veszteséggel zárt 2006-ban
A turizmus veszteséggel zárt 2006-ban - reagált Bánki Erik, a parlament sport és turisztikai bizottságának elnöke Pál Béla alelnök azon kijelentésére, miszerint az elmúlt év a statisztikai adatok szerint a belföldi turizmus sikeréve volt.
Dátum: 2007-01-18 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:04.051855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Indoklásképp rámutatott: a vendégéjszakák és a vendégek számában is visszaesés volt. Hozzátette: Budapest is veszteséget volt kénytelen elkönyvelni tavaly, holott a főváros mindig a hazai turizmus húzóágazatának számított.
"A tavalyi esztendő a világban és Közép-Európában is rendkívül sikeres évnek számított a turizmus szempontjából, Magyarország azonban nem tudta kihasználni ezt a tendenciát" - tette hozzá Bánki Erik.
A politikus szerint a visszaesés oka, hogy tavaly a nemzetközi és a hazai marketing egyaránt gyenge volt, valamint turisztikai attrakciófejlesztés sem történt. Kérdésre válaszolva ugyanakkor úgy vélte: az őszi utcai eseményeknek jelentős hatása nem volt az egész év szempontjából.
Mint mondta, 700-800 millió forintból már határozott és eredményes nemzetközi marketingkampányt lehetne megvalósítani, azonban a nemzeti marketingszervezetben teljes a fejetlenség, a vezérkart leváltották és a dolgozók 40 százalékát elbocsátották.
MTI - fidesz.hu