Csongrád megyei volt az Irakban meghalt magyar
Csongrád megyéből származott az a férfi, aki szerdán vesztette életét Irakban - mondta Polgár Viktor, a külügyminisztérium szóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtóértekezletén.
Dátum: 2007-01-18 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:04.987845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő hangsúlyozta: a család kérésére több információt nem adhat ki a támadásban meghalt magyarról. Polgár Viktor tolmácsolta a külügyminisztérium részvétét, valamint bejelentette, hogy a tárca mindenben segítséget nyújt az áldozat családjának. A szaktárca több forrásból szerzett információt a meghalt magyarról, elsődlegesen attól a cégtől kaptak felvilágosítást, akinél a férfi dolgozott.
Bagdadban szerdán egy civil szervezet konvoja elleni támadásban veszítette életét egy magyar biztonsági őr. A férfi az URG nemzetközi biztonsági magáncég alkalmazásában állt, amely a Nemzeti Demokratikus Intézet elnevezésű civil szervezet védelmét látja el.
MTI - fidesz.hu