Már tizenöt rendőr gyanúsított
Újabb két rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t csütörtökön; így már tizenötre emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.
Dátum: 2007-01-18 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:07.312407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai Attila hozzátette: a csütörtökön gyanúsítottként kihallgatott rendőrök nem tettek vallomást, s a gyanúsítás ellen ellenvetéssel éltek.
A Fővárosi Főügyészséghez 171 rendőr ellen tett feljelentés érkezett a szeptemberi és októberi zavargások miatt. Az októberi eseményekkel összefüggésben 133, a szeptemberben történtekkel kapcsolatban 38 feljelentés miatt indult nyomozás. A feljelentők elsősorban hivatalos eljárásban történt bántalmazás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt fordultak az ügyészséghez.
Az október 23-án történtekkel kapcsolatban egy gyülekezési szabadság megsértése miatt tett feljelentés ügyében is eljárás indult. Morvai Attila az MTI kérdésére csütörtökön azt mondta: ebben az ügyben még tart a nyomozás, gyanúsítottja még nincs az ügynek.
A feljelentések kapcsán eddig 15 rendőrt gyanúsítottak meg, valamennyiüket hivatali eljárásban történt bántalmazás miatt, ám néhányukat könnyű, illetve súlyos testi sértéssel is meggyanúsították.
Az MTI ügyészségi forrásból úgy tudja: pénteken tovább nőhet a meggyanúsított rendőrök száma.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség mellett a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat az október 23-i eseményekkel összefüggésben Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján. Az ellenzéki politikus ügyvédje, Futó Barnabás, november 2-án közölte az MTI-vel, hogy Révész Máriusz benyújtotta feljelentését az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt. Az ügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás miatt elrendelte a nyomozást.
MTI - fidesz.hu