Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasították Molnár javaslatát: "tárgyalásra is alkalmatlan"

A Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (RET) nagy többséggel hozott határozatában elutasította az egészségügyi miniszternek a régióhkórházi ágyszámreformjára tett javaslatát csütörtökön Veszprémben tartott ülésén.


Dátum: 2007-01-18 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:09.397290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lasztovicza Jenő, a RET, egyben a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke az ülésen elmondta: a közép-dunántúli régió a 10 ezer lakosra jutó aktív ágyszámok tekintetében az országos átlagnál 20 százalékkal alacsonyabb szinten áll, s a miniszter ajánlása szerint még további - több mint 1.400 - aktív ágyat akarnak elvonni.

A miniszteri javaslat tárgyalásra is alkalmatlan - tette hozzá a közép-dunántúli RET elnöke.

Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke szerint az aktív ágyakat illetően az országos átlaghoz viszonyítottan legalább a 90 százalékos szintet el kellene érni a régióban. Fejér megyében még a 80 százalékos szintet sem érik el, az összes ágyszámra vonatkozóan pedig csak 60 százalékon állnak. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy ez a három megye - Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legjobb befizetői közé tartozik, miközben szerinte nincs még egy régió, amelyben ilyen alacsony szintű lenne a szolgáltatás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek