Orkánra várva
120-130 kilométer/órás széllökések lesznek Magyarországon pénteken a reggeli órákban a meteorológiai szolgálat előrejelzései szerint. A Kirill névre keresztelt orkán már elérte Németországot és Franciaországot is. A katasztrófavédelem azt tanácsolja, hogy ne menjünk ki az utcára. Dobson Tibor szóvivő arról is beszámolt, hogy már felkészítették az együttműködő partnereket, de ennél többet nem tehetnek.
Dátum: 2007-01-18 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:10.023677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erős szélnél lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban, csukjunk be ajtót, ablakot, ne hagyjuk száraz fa vagy cserepes tető közvetlen közelében járművünket, az udvarról, erkélyről pedig időben hozzunk be mindent, amit a vihar elsodorhat - javasolja a várhatóan orkán erejűvé fokozódó csütörtöki, pénteki szél megérkezése előtt a katasztrófavédelem szóvivője.
Főleg az északi országrész lehet érintett
Nem látok okot országos félelemre; vihar jön, de nem a világvége - mondta csütörtökön Dobson Tibor, aki álhírnek minősítette azokat a sajtójelentéseket, hogy előre megjósolható, mely településeket vagy vidékeket érinti különösen a vihar. A szóvivő elmondta, hogy a katasztrófavédelem is csak azokat a mindenki számára nyilvános jelentéseket kapja meg az Országos Meteorológiai Szolgálattól, melyek alapján nem lehet pontosan behatárolni, hogy mely települések kerülnek majd bele a viharzónába.
Az OMSZ előrejelzésében ugyanakkor az szerepel, hogy a péntek hajnalra várható, akár 100-130 kilométer/órás sebességű, orkán erejű széllökések az északi, észak-nyugati országrészt fogják először elérni. A szélvihart intenzív záporok, zivatarok kísérik. Közlésük szerint ezek kialakulásának helyét 1-2 órával korábban már meg lehet jósolni, így az OMSZ a honlapján, a http://www.met.hu internetes címen közzéteszi a legfrissebb prognózisokat és információkat, valamint a médián keresztül is folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot a várható időjárásról.
A most várható orkánnal megegyező erősségű szélvihar okozta öt ember halálát tavaly augusztus huszadikán.
Veszélyben a Balatonon
Dobson elmondta: a beavatkozó erőket - a tűzoltóságot és a polgári védelmet már felkészítették. Az együttműködő partnereiket, az önkormányzatokat, a helyi közlekedési vállalatokat vagy a MÁV-ot felhívták, hogy készüljenek fel az esetleges rendkívüli helyzetre. Ugyanakkor tudomása szerint nincs sehol sem fokozottabb készültség, a szabadnapos állomány mozgósítása sem történt meg.
Dobson Tibor kérdésünkre elmondta: nem feladata a katasztrófavédelemnek a magasabb állványzatoknál, építkezéseknél keletkező esetleges veszélyhelyzetek megelőzése sem. A szóvivő a munkavédelmi hatóság feladatköréhez tartozónak véli ezt a problémát.
A Balatonon esetlegesen előforduló katasztrófahelyzettel pedig a helyi rendőri erők foglalkoznak Dobson szerint. A katasztrófavédelem csak április elsejétől november harmincadikáig működteti a viharjelző szolgálatot, tehát a várható veszélyre csak a vízi rendőrség hívhatja fel az érintettek figyelmét.
A szokatlanul meleg időjárásnak köszönhetően jelenleg is élénk sportélet zajlik a Balatonon. Nem tart téli szünetet a vitorlázók egy része sem, de a horgászok is kihasználják a kedvező időjárást. Az orkán erejű északi szél által felkorbácsolt hullámok veszélyeztethetik a nyílt vízen tartózkodókat, de veszélybe kerülhetnek a kikötött hajók és a part menti létesítmények is.
Emlékezetes, két évvel ezelőtt két horgász halt meg Szigliget térségében a tavon, mert nyílt vízen érte őket egy késő őszi vihar.
Demszky is figyelmeztet
Az OMSZ előrejelzése szerint Budapesten is vihar várható, ezért arra kérjük a fővárosiakat, folyamatosan figyeljék az egyre pontosabb előrejelzéseket - olvasható a közleményben. A Főpolgármesteri Hivatal szerint a "károkat felszámoló szervezetek, illetve a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet speciális alegységei felkészültek a budapestiek védelmére és az esetlegesen kialakuló viharkárok elhárítására, valamint szükség szerint a közlekedési feltételek helyreállítására".
A közlemény azt tanácsolja, hogy a szél idején a fővárosiak zárt helyen tartózkodjanak, csukják be az ajtókat és ablakokat, készüljenek fel az esetleges áramkimaradásokra. "Ne hagyjanak felügyelet nélkül gyermekeket, időseket és betegeket; az állatok viselkedése ilyenkor kiszámíthatatlanná válhat, ezért zárják el azokat; védekezzenek a vihar által letört ágak, elsodort tetőcserepek, üvegszilánkok ellen" - olvasható az Info Rádiónak küldött közleményben.
MNO - fidesz.hu