Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áremelések: pénteken demonstráció a HÉV-en

A HÉV-járatokon demonstrálnak pénteken a szentendrei kistérség településeinek vezetői. A polgár- és alpolgármesterek az ellen tiltakoznak, hogy az érintett vonalakon egyes kedvezményeket megszüntetett, az árakat pedig jelentősen emelte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV).


Dátum: 2007-01-18 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:10.631054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demonstrációs helyszínné alakul pénteken délelőtt a 9:35-ös szentendrei HÉV-járat. A járműre felszállnak az érintett települések, a szentendrei kistérség vezetői is. Az északi oldal három városa, Budakalász, Pomáz és Szentendre képviselői biztosan ott lesznek, csak ezen a három településen ötvenezer ember el. Úgy tudni, hogy a többiek, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Tahitótfalu és Visegrád vezetői is részt vesznek az akcióban - mondta a Független Hírügynökségnek Rogán László, Budakalász alpolgármestere, aki a saját városát képviseli a pénteki demonstráción.

Az akcióval az ellen tiltakoznak, hogy a BKV drasztikusan megemelte a jegyárakat és eltörölt egyes kedvezményeket. A diákbérletek ára csaknem 400 százalékkal nőtt, míg a nyugdíjas bérleteket és a munkáltatói térítési lehetőséget teljesen megszüntették. Az intézkedések nemcsak a szentendreieket érintik, hiszen a HÉV-járatait a kistérség lakossága is nap mint nap igénybe veszi, mivel ez a leggyorsabb kötöttpályás tömegközlekedési eszköz Budapestre- tette hozzá.

Az érintett települések polgármesterei az akció után csatlakoznak a Megyeházán rendezett konzultációhoz, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke és a Pest Megyei Közgyűlés elnöke kezdeményezett. A megbeszélésre meghívták Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, Demszky Gábor budapesti főpolgármestert és Antal Attilát, a BKV vezérigazgatóját is. A települések vezetői várhatóan közös állásfoglalást írnak alá, amelyet eljuttatnak a BKV vezetésének, a Pest Megyei Közgyűlésnek és a kormánynak, és arra kérik őket, hogy gondolják újra a kérdést - tette hozzá Rogán László.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek