Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós az óbudai gátépítés elmaradását kéri számon Demszkyn

Évek óta nem teljesített ígéretének megvalósítására, az óbudai gát megépítésére szólította fel Tarlós István csütörtökön a főpolgármestert.


Dátum: 2007-01-18 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:11.291374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy Demszky Gábor már 2002-ben megígérte a gátépítést Óbudának, amelynek akkor ő volt a polgármestere.

A fideszes ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a hatályos törvényi szabályozás szerint 17 éve a fővárosi önkormányzat feladata az árvíz elleni védekezés.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a III. kerület 2002-2006 között tanulmányterveket készíttetett, államtitkári szintű szakértőket foglalkoztatott, hogy elindulhasson a folyamat, amellyel mintegy 20 ezer ember életét tehetnék biztonságosabbá. A tanulmányterveket szakértők értékelték és 2005-ben ki is választották a két legjobb változatot. A lakosság többsége a B változatot támogatta, amely szerint "a partél Duna felőli oldalán" épülne a gát. Az A változat a Nánási út - Királyok útja keleti védvonal kialakítását javasolja.

Tarlós István leszögeztE, hogy a főváros vezetése azóta sem hajlandó felkarolni az óbudai gát megvalósítását, kockázatva ezzel, hogy az itt élők sorsa az időjárásra és a szerencsére van bízva. Megjegyezte, hogy annak ellenére nem történt érdemi előrelépés, hogy a tervezők ezt a szakaszt a sürgősen fejlesztendő védvonalak közé sorolják.

Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, hogy a legutóbbi, múlt évi árvíz után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megígérte a gát építését, s Demszky Gábor is ezzel kampányolt a legutóbbi önkormányzati választáson.

A frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén ez ügyben interpellálja a főpolgármestert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek