Csaba László: a fiatal középosztály jár a legrosszabbul
A fiatal középosztály jár a legrosszabbul a vizitdíjjal, a tandíjjal és az új gázártámogatási rendszerrel - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. A Közép-Európai Egyetem tanára szerint a kormány időnként átgondolatlanul cselekszik.
Dátum: 2007-01-19 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:12.569623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csaba László úgy véli, hogy az egészségügyet lassan a bölcsőtől a sírig áthatja a dokumentálás kényszere, a túldokumentálás, az ismételt igazolások sora. Szerinte ennek az lehet a következménye, hogy gyengül a szolgáltatást nyújtók, az orvosok teljesítménye.
A közgazdász úgy ítéli meg, hogy egy olyan helyzet alakul ki, amelynek "nagyobb a füstje, mint a lángja", és az intézkedések sok felesleges bosszúságot okoznak. Az egészségügyben bevezetni tervezett díjak nem hoznak majd akkora bevételeket, mint amire számítanak, a bürokratikus költségek valószínűleg meghaladják majd a bevételeket - tette hozzá.
Az egyetemi tanár megjegyezte: a vizitdíjat azért vezetik be, hogy ne menjenek annyian orvoshoz, miközben az Algopyrint majd csak az orvos írhatja fel. "Nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal" - fogalmazott Csaba László.
A vesztes réteg
A gázártámogatási rendszerről a közgazdász azt mondta: a bürokrácia valószínűleg eléri, hogy az elvileg jogosult 86 százalékból sokan nem töltik ki a papírokat, vagy érvénytelen lesz a kérelmük.
(A kormány adatai szerint a lakosság 86 százaléka kaphat gázártámogatást, és több mint négy millióan mentesülhetnek a vizitdíj fizetése alól.)
A vizitdíj, a tandíj és az új gázártámogatási rendszer bevezetésével Csaba László szerint a fiatal középosztály jár majd a legrosszabbul, mert ez az a réteg, amely részint nem jogosult, részint nem veszi majd a fáradságot, hogy sorban állásokkal szerezzen néhány ezer forintos pluszjövedelmet.
inforadio.hu - fidesz.hu