Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rohamtempójú rendőri kiképzés

Az országos rendőrfőkapitány döntése alapján négy új csapatszázadot állított fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 392 rendőrrel, akiknek gőzerővel folyik a kiképzése a Rendészeti Biztonsági Szolgálat bázisán.


Dátum: 2007-01-19 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:13.203415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyakorolják például az alakzatban mozgást és a tömegoszlatást. Hasonló kiképzést kapnak a vidéki járőrök is. A Magyar Nemzet megtudta: várhatóan már a jövő héten eredményt hirdetnek a védőfelszerelési tenderen, pedig erre még négy hete lenne a rendőrségnek.

Titokban kezdődött meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) alakult csapaterős rendőri századok kiképzése a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Kerepesi úti bázisán - értesült a HavariaPress. A hírügynökség beszámolója szerint Budapesten négy csapaterős század alakult Észak-Buda, Észak-Pest, Dél-Buda és Dél-Pest kerületeinek, valamint a közlekedésrendészet járőreinek a részvételével, akik hamarosan elsajátítják a "karhatalmi" kiképzéssel kapcsolatos valamennyi ismeretet.

A kerületi kapitányságok egyenruhásaiból verbuvált alakulat a napokban az alakzatban történő mozgást gyakorolta, majd az egyik Buda környéki lőtéren a vadászpuskával és a könnygázgránátvetővel ismerkedett. Nemcsak kiképzéssel, de a harci készletek feltöltésével is készül a rendőrség a beharangozott tavaszi tüntetésekre, hiszen a szokásos évi mennyiség kétszeresét rendelték meg gumilövedékből, illetve könny-gázgránátból, amelyeket már le is szállított nekik a gyártó.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet kérdésére azt állította: az országos rendőrfőkapitány még 2006 májusában döntött arról, hogy a BRFK-n négy új csapat század alakuljon összesen 392 rendőrrel, és ezzel egy időben kezdődött meg a vidéki és fővárosi rendőrök kiképzése.

Az egységek ötnaponta váltják egymást, és a kiképzés során az alakzatban mozgást, az összehangolt csapatirányítást, az egyéni védőfelszerelés használatát és a tömegoszlatást is gyakorolják - tájékoztatott a szóvivő.

Garamvölgyi László a lap kérdésére közölte azt is: bár harminc napjuk lenne rá, az ORFK szakmai bizottsága várhatóan már a jövő héten dönt arról, hogy a hét pályázó közül melyik nyeri meg a védősisakok, plexi pajzsok és testvédők beszerzésére kiírt 320 millió forintos tendert. Arra a kérdésre, mi az oka a sietségnek, a szóvivő azt válaszolta: minél előbb el kell látni védőfelszereléssel az újonnan alakult egységeket, és a régi eszközök modernre cserélése is sürgős és fontos feladat. Hozzátette: elképzelhető, hogy nem egy beszállítót választanak ki a feladatra. Ismeretes, több mint kétmilliárd forintot fordít a rendőrség vízágyúk, viperák és más tömegoszlató felszerelések beszerzésére, részben EU-s forrásból.

Bár a rendőrség tájékoztatása szerint a rendőri egységek kiképzése és a csapatirányítás összehangolása már tavaly májusban megkezdődött, ebből szeptemberben, az MTV székházának ostromakor még semmi sem látszott. A rendőrség belső vizsgálata is súlyos irányítási problémákat tárt fel, amelyek döntően hozzájárultak ahhoz, hogy a Szabadság téren több tucat rendőr megsérült.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek