Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

100 millió dollárt utal át Izrael a Palesztin Hatóságnak

Izrael a következő huszonnégy órában átutal százmillió dollárt a befagyasztott palesztin alapokból a Palesztin hatóságnak - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal egyik, névtelenül nyilatkozó tisztviselője csütörtökön.


Dátum: 2007-01-19 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:14.795903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Száeb Erekat, Mahmúd Abbász palesztin elnök közeli munkatársa közölte, hogy a pénz az elnök bankjának számlájára érkezik meg, és azt magántestületek között osztják fel humanitárius célú felhasználásra. Izraeli források megerősítették, hogy a pénzt a palesztin elnök által meghatározandó humanitárius szükségletekre, valamint a palesztin elnöki őrség megerősítését szolgáló, amerikai vezetésű program ajánlásainak végrehajtására szánják.

Mahmúd Abbász és Ehud Olmert izraeli kormányfő tavaly december 23-i jeruzsálemi találkozóján született döntés arról, hogy átutalnak 100 millió dollárt a palesztin területekre importált áruk után Izrael által beszedett vámokból és adókból összegyűlt alapokból. Havonta 50-60 millió dollárra rúg az ilyen jogcímen beszedett, a palesztinokat megillető összeg, ám Izrael tavaly februárban, miután a Hamász radikális mozgalom győzött a palesztin parlamenti választásokon, befagyasztotta az átutalást.

Az Egyesült Államok nyomást gyakorolt az izraeli miniszterelnökre, hogy tegyen lépéseket a mérsékelt irányvonalú palesztin elnök és a Fatah mozgalom által dominált elnöki gárda megerősítésének céljából. "Azt akarjuk, hogy (Izrael) a lehető leggyorsabban hajtsa végre az átutalást oly módon, hogy a pénz a palesztin lakosság javát szolgálja, és semmiképpen ne támogassa a Hamász vezetésű kormányt" - mondta Tom Casey amerikai külügyi szóvivő csütörtökön.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek