Tarolt a Kirill Európában
Már 29-en haltak meg a Kirill orkán miatt Európában, ahol az utóbbi húsz év legpusztítóbb ciklonja söpört végig. Az áldozatok között két kisgyerek is van. Helyenként 200 kilométeres szél tombolt. A német vasúttársaság este az egész ország területén leállította a vonatközlekedést. A leszakadt vezetékek miatt Angliában, Németországban és Lengyelországban százezrek maradtak áram nélkül.
Dátum: 2007-01-19 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:15.128542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kirill névre keresztelt orkán Nagy-Britanniára csapott le először. Az óránként 160 kilométeres sebességű szél sétáló embereket kapott föl. Londonban állványok dőltek össze, üvegtáblák zuhantak irodaházakról a járdákra.
Leállt a forgalom a brit főváros körüli autópályák több szakaszán is, mert a szél sok kamiont felborított. A tengeri hajóforgalmat is leállították. A Cornwallnál elsüllyedt teherhajó legénységét sikerült kimenteni a vízből.
Az orkán miatt a Heathrow repülőtéren 200, a svájci Zürichben és a németországi Frankfurtban is száz járatot kellett törölni.
Németországban teljesen leállították a vasútforgalmat. A társaság igazgatója szerint ilyen még nem fordult elő a Deutsche Bahn történetében. Utasok ezrei rekedtek a pályaudvarokon. Berlinben a központi pályaudvart érte súlyos kár. - A központ pályaudvar homlokzatáról leszakadt egy acélgerenda. Az utasok biztonsága érdekében lezártuk és kiürítettük az állomást - mondta a rendőrségi szóvivő.
A rendkívül erős szelet szinte mindenütt kiadós esőzés kísérte. A tűzoltókat vízzel elárasztott utak, pincék miatt számos helyre vezényelték ki. Lengyelországban egy férfi meghalt, amikor a 184 kilométer per órás szél letarolt egy darut.
A leszakadt vezetékek miatt 45 ezren maradtak áram nélkül. Csehországban két autós és egy tűzoltó, akik kidőlt fák alatt lelték halálukat.
Angliában 12 ember, Franciaországban kettő, Németországban 7, Hollandiában 5, Csehországban 3 ember lelte halálát. Münchenben egy másféléves kisgyereket a leszakadt ajtó ütött agyon, Londonban egy kétéves kisfiú úgy halt meg, hogy ráomlott egy téglafal. A dél-hollandiai Riel városában egy 11 éves fiút egy hirtelen széllökés felkapott és nekivágott egy arra haladó autónak, amely halálra gázolta.
hirtv.hu - fidesz.hu