Orbán Viktor a Millenáris Parkban tartja évértékelő beszédét
Február 16-án, pénteken, délután öt órakor kezdődik Orbán Viktor hagyományos évértékelése a budapesti Millenáris Parkban - értesült a Magyar Nemzet a Fidesz kommunikációs stábjától.
Dátum: 2007-01-19 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:18.304000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pártelnöknek nem ez lesz az idei első nagy horderejű beszéde, Orbán Viktor ugyanis jövő szombaton a Fidesz vitasorozatának részeként az igazságosságról tart összegző előadást, majd az Országgyűlés első ülésnapján, február 12-én is készül egy hosszabb felszólalással. Ennek egyik oka az lehet, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szintén a parlament első ülésnapján értékeli a múlt év eseményeit.
A Fidesz elnökének februári évértékelését a helyszínen ezúttal várhatóan szűkebb kör kísérheti figyelemmel, mint az elmúlt esztendőben: forrásaink szerint legfeljebb ezer meghívott vendég kaphat helyet a Millenárisban.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi az idén is a rendezvényt, csakúgy, mint az elmúlt nyolc év során. Az első évértékelésre 1999-ben kérte fel az egyesület Orbán Viktort, akkor már miniszterelnökként. Az idei tehát a kilencedik alkalom lesz. A politikus várhatóan bővebben foglalkozik majd az ősszel kialakult erkölcsi és politikai válsággal, amelyet Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde idézett elő. Hangsúlyos szerepet kap a Fidesz által elindított vitasorozat négy gondolatköre is: az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások és az állam szerepe.
Magyar Nemzet - fidesz.hu