PDSZ: sztrájkra van szükség
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ágazati közoktatási sztrájkot tart szükségesnek a "közeljövőben" - közölte Kerpen Gábor elnök pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-19 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:22.712624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottságtól függetlenül a PDSZ közoktatási ágazati sztrájkot tart szükségesnek a közeljövőben - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Az együttes fellépés igényével január 3-án megkeresték a Pedagógusok Szakszervezetét, ahonnan válasz egyelőre nem érkezett. A PDSZ szerint azért van szükség az ágazati közoktatási sztrájkra, mert az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tevékenysége csak a bérről szól, a közoktatásban dolgozók foglalkoztatására, a közoktatás minőségének megőrzésére, a közoktatásban dolgozók munkahelyének védelmére nem terjed ki. A PDSZ szerint látható, hogy a közoktatás finanszírozásában a központi források csökkentése miatt oktatási intézmények bezárását, összevonását tervezik már most a fenntartók. A tervezett közalkalmazotti törvény módosítása elősegíti a dolgozók elbocsátását, amit a közoktatási törvény korábbi módosításai már megkönnyítettek.
Mindennek következménye a közoktatás, mint - alkotmányos jogként - ingyenesen igénybe vehető közszolgáltatás minőségének romlása és mennyiségének csökkenése - írta Kerpen Gábor. A PDSZ december 15-én munkakezdésre már hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot. Akkor több mint 500 intézményben 15 ezernél több oktatási dolgozót érintett a pedagógussztrájk a szakszervezet aznapi összegzése szerint. Az oktatási tárca adatai szerint mintegy 8.479 magyar közoktatási intézmény működik az országban.
MTI - fidesz.hu