Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai program a közel-keleti demokrácia előmozdítására

Colin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön 29 millió dolláros programot jelentett be a politikai, gazdasági és társadalmi reformok támogatására az arab világban.


Dátum: 2002-12-13 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:56.961997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Kezdeményezés a Partnerségért USA/Közel-Kelet" elnevezésű program három pillérét a külügyminiszter a gazdasági reformokban, a politikai és társadalmi nyitásban és az oktatásban jelölte meg. A 29 millió dolláros összeg Powell szavai szerint csak a kezdetet jelenti, jövőre növelni fogják a keretet.

Az amerikai külügyminiszter a Heritage Foundation alapítványban elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a kezdeményezéssel az Egyesült Államok a változás, a reform mellett áll. Túl sok ember él a Közel-Keleten zárt társadalomban. A program azoknak segít, akik hallatni akarják hangjukat a politikában.

Powell hangoztatta, hogy az Egyesült Államok szeretné jobban betagolni az arab országokat a világkereskedelembe, amelyben kivitelük a kőolajat nem számolva csak egy százalékot tesz ki. A 260 milliós népességű arab világ országainak nemzeti összterméke együttvéve már kevesebb, mint a 40 millió lakosú Spanyolországé. A program harmadik pilléréről szólva a külügyminiszter kiemelte: Washington támogatni akarja a nők oktatását és szerepük növelését a társadalomban.

A terv bejelentését az utóbbi hónapokban kétszer is elhalasztották. A program Washington reményei szerint javíthat az Egyesült Államoknak az arab országok közvéleményében fokozatosan romló megítélésén, a demokrácia támogatása élét veheti azoknak a bírálatoknak, hogy tekintélyuralmi rezsimeket is támogat a térségben.

Az arab közvélemény azonban az Irak elleni katonai készülődést egy muzulmán ország elleni háborús készülődésnek tekinti, s a partnerségi kezdeményezés azt sem feledtetheti, hogy a palesztin kérdés rendezését hátrasorolták az amerikai külpolitika legfontosabb teendőinek listáján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek