A vihar áldozata lett a brüsszeli Sajtószabadság
A bronzszobor az úgynevezett "kongresszusi oszlopot" díszítette és a heves széllökések miatt leesett helyéről. A 3,5 méter magas, mintegy másfél tonnás műalkotás szerencsére nem a járókelők közé zuhant. A helyreállítás azonban heteket, vagy hónapokat vesz majd igénybe.
Dátum: 2007-01-19 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:23.996468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "kongresszusi oszlop" Brüsszel belvárosában, a belga parlament közelében áll. A XIX. század közepén emelték, annak a gyűlésnek az emlékére, amely az önálló Belgium létrejötte, 1830 után elfogadta az ország alkotmányát. Tetején az első uralkodó, I. Lipót szobra áll, s mellette négy allegorikus alak a négy alapvető szabadságjogot szimbolizálja: a szabad vallásgyakorlást, a társulás és az oktatás szabadságát, valamint a sajtószabadságot. Ez utóbbi zuhant le talapzatáról.
MTI - fidesz.hu