Kétszázszor vonultak ki a tűzoltók a vihar miatt
Mintegy kétszáz alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon pénteken átvonuló orkán erejű vihar miatt; Tolna megyében egy szakiskola tetőzetét, Baranya megyében két település templomának tetejét is megrongálta a szél, a helyreállítást a tűzoltók végezték el - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-20 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:29.521394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Baranya megyei Csányoszró és Magyarmecske református templomának tetőszerkezete megbomlott az erős szélben, ezért a helyszínre vonult tűzoltók erősítették meg a bádoglemezes tetőket - mondta Dobson Tibor. Az ezredes hozzátette: Tolna megyében, Izményben egy szakiskola tetőzetét borító lemezt tépte le mintegy száz négyzetméteren a viharos erejű szél. A tűzoltók az ország területén mintegy 200 esetben vonultak ki, főként fák kidőléséhez riasztották őket.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a vihar elvonulását követően nyugalom van az országban, sokan hétvégén mérik majd fel vidéki, vagy hétvégi házaikban, cégek telephelyein az esetleges viharkárokat, így hétfőn megnőhet a biztosítók felé eddig érkezett kárbejelentések száma. "Nagy az anyagi kár, de országosan nem drámai" - mondta a szóvivő.
A Nyugat-Európán végigsöprő ciklon közepe észak felől elkerülte Magyarországot, ezért okozott jóval kevesebb kárt, mint például Németországban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt az MTI megkeresésére. Bonta Imre ügyeletes meteorológus utalt arra, hogy míg Nyugat-Európa több országában óránként 150-160 kilométeres szélsebességet mértek, addig Magyarországon a legerősebb széllökések csak 108-110 kilométer/órás sebességet érték el a Balaton, illetve a Bakony térségében. Ennek oka, hogy a ciklon centruma tőlünk északra, Lengyelország térségében vonul el - mondta.
MTI - fidesz.hu