Friedman az új gazdasági főtanácsadó
George W. Bush amerikai elnök Stephen Friedman befektetési bankárt nevezi ki a Fehér Ház új gazdasági főtanácsadójává - jelentette be csütörtökön este a Fehér Ház. Friedman elődje, Lawrence Lindsey pénteken mondott le megbízatásáról.
Dátum: 2002-12-13 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:57.254232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Friedman kinevezésének hivatalos bejelentésére röviddel 22 óra után kerül sor. Bush eredetileg kedden akarta hivatalosan bejelenteni Friedman kinevezését, de Friedman üzleti elfoglaltsága miatt akkor erre nem került sor.
Friedman a Goldman Sachs egykori társelnöke volt.
A Dow Jones jelentése szerint a konzervatív republikánusok nincsenek elragadtatva Friedmantól, aki ellenzi a szövetségi költségvetés jelentős hiányát és közömbös a tervezett adócsökkentésekkel kapcsolatban.
Lapértesülés szerint az amerikai elnök 300 milliárd dolláros gazdasági csomagtervvel szeretné élénkíteni az amerikai gazdaságot. A tíz évre szóló csomagtervet csak a következő hetekben ismertetik, amiben egyebek között szerepel a kis- és középvállalkozások már eldöntött adócsökkentésének bevezetése, az osztalékadó mérséklése és az új beruházások esetén a jobb leírási lehetőségek megteremtése.
Az ugyancsak múlt héten lemondott O'Neill pénzügyminiszter ellenezte az ösztönzésre szánt költségvetési intézkedéseket.
MTI - fidesz.hu