A keresztény értékeket hiányolja Angela Merkel
Az Európai Uniós soros elnökeként először bírálta az európai alkotmánytervezetet Angela Merkel német kancellár.
Dátum: 2007-01-20 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:31.106732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kancellár asszony a Focus hírmagazin internetes kiadásában szombaton nyilvánosságra hozott, a német katolikus püspöki konferencia elnökével, Karl Lehmann bíborossal folytatott beszélgetésében hiányolta, hogy a tervezet nem tesz határozottabban hitet Európa keresztény gyökerei mellett. Merkel - aki egyben a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - hangsúlyozta: Európának harcolnia kell ezekért az értékekért, még akkor is, ha az EU nem "keresztény klub".
A német kormányfő a maga részéről az alkotmánytervezettől világosabb kiállást várt volna "az istennel és az emberekkel szembeni felelősség" mellett. Ezzel a kérdéssel foglalkozni kell - jelentette ki a kancellár. Korábbi nyilatkozataiban Merkel az európai alkotmányozás folyamatának felélénkítését a német uniós elnökség egyik legfontosabb feladatának nevezte, több ízben hangoztatva, hogy a jelenlegi szerződéstervezetet a lehető legteljesebb formában meg kell őrizni.
Lehmann bíboros, Mainz püspöke üdvözölte a kancellár állásfoglalását. Lehmann azt a reményt fogalmazta meg, hogy a keresztény gyökerekkel kapcsolatos vita előrelépést hozhat. Ha a szerződés bevezetőjében egyértelműbbé válik, hogy a vallás és a reá épülő kultúra Európa legfontosabb fundamentumai közé tartozik, azzal már sokat nyernénk - fogalmazott a bíboros.
MTI - fidesz.hu