Molnár Lajos bosszúálló és sikertelen
Pesti Imre aláhúzta: az egészségügyi tárca figyelmen kívül hagyja a népegészségügyi adatokat és a szakmai tanulmányok megállapításait, miközben bátornak tartja magát, amikor fejjel rohan a falnak.
Dátum: 2007-01-20 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:32.085126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szent István Kórházban és a Heim Pál Gyermekkórházban tervezett ágyszám-leépítés ellen tiltakozó rendezvényen Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi minisztert olyan embernek nevezték, aki bosszút akar állni azokon a helyeken, amelyekhez sikertelenségei fűződnek. Tarnai Richárd XIX. kerületi fideszes választókerületi elnök azt mondta, hogy 2004-ig Molnár Lajos volt a Szent István Kórház főigazgatója. A fővárosi önkormányzat - egyöntetű szocialista-szabaddemokrata-fideszes döntéssel - gazdasági visszaélések gyanúja alapján vonta meg a bizalmat tőle, egy korábbi munkahelyéről etikai vétség miatt kellett távoznia - hangoztatta Tarnai. A választókerületi elnök hangsúlyozta, hogy a Szent István Kórház nemcsak Ferencváros, hanem a környező peremkerületek gyógyintézménye is. Tarnai Richárd szerint nem igaz, hogy a 30 százalékos, 200 ágyat érintő leépítésre kihasználatlanság miatt van szükség. Elmondta, hogy eddig is nagy volt a tumultus a kitűnő ellátást nyújtó intézményben, a kismamák egy részét például csak a folyosón tudták elhelyezni.
Pesti Imre fideszes országgyűlési és fővárosi képviselő, a parlament egészségügyi bizottságának tagja leszögezte: Molnár Lajos vadorzó, eszement módon ront rá az egészségügyre, és már csak a kormány nem ismeri be az egészségügyi reform teljes bukását. Pesti kifejtette: az egészségügyi tárca figyelmen kívül hagyja a népegészségügyi adatokat és a szakmai tanulmányok megállapításait, miközben bátornak tartja magát, amikor fejjel rohan a falnak. A képviselő elmondta: szocialista és szabad demokrata szakpolitikusok egy tanulmánya szerint az átszervezések után mintegy tízszeresére növekedne a budapesti kórházak 700 millió forintos adósságállománya. A politikus megdöbbentőnek tartja, hogy a szocialista-szabad demokrata többségű fővárosi önkormányzat sem tudta meggyőzni az SZDSZ-es minisztert arról, hogy a Heim Pál is legyen súlyponti, kiemelt kórház.
Gothard Gábor, a VIII. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője szerint a jobboldal egyedül maradt a politikai palettán azzal, hogy értéknek tekinti a gyermekeket. Kóka János gazdasági miniszter és politikustársai szerinte csak pénzt, ingatlanokat látnak az egészségügyben, amely a Fidesz és a KDNP álláspontja szerint nem üzlet.
MTI - fidesz.hu