A kismamáknak is kell tandíjat fizetniük
A kismamáknak is tandíjat kell fizetniük. Az eddigi mentesség ugyanis december elsejével megszűnt, és azóta nem készült újabb, a gyesen és gyeden lévőkre vonatkozó szabályozás.
Dátum: 2007-01-20 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:35.475820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkérdeztük az oktatási minisztert is, hogy a gyesen lévő kismamáknak miért nem maradhatott meg a tandíjmentessége, de Hiller István nem tudott választ adni, csak ígéretet. "Én a felvetése nyomán meg fogom vizsgálni, hogy az előbbi sajátos, ugyanakkor jogosan felvetett kérdésben kiterjeszthető-e a mentesség illetve kedvezmény" - fogalmazott az oktatási miniszter.
A tandíjról szóló koncepció a tavalyi bejelentés óta abban is változott, hogy most már mindenütt egységesen 105 illetve 150 ezer forintos tandíjról beszélnek, kikerült tehát az anyagból a jó tanulóknak és a szociálisan rászorulóknak járó 25 százalékos kedvezmény is.
hirtv.hu - fidesz.hu