Megállapodás az észak-koreai tárgyalások felújításáról
Megállapodás született az Egyesült Államok és Észak-Korea között arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül felújítják az ázsiai ország atomprogramjáról folyó hatoldalú tárgyalásokat - közölte egy amerikai forrás szombaton.
Dátum: 2007-01-20 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:36.370239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két állam képviselői a héten Berlinben több ízben találkoztak egymással, amit Phenjan "kétoldalú tárgyalásoknak" minősített. Christopher Hill amerikai küldöttségvezető pénteken még cáfolta, hogy az eszmecseréken bármiről is megállapodás született volna.
MTI - fidesz.hu