Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közel ezren tüntetnek a Gyurcsány-villa előtt

Szombat délután negyed 3 körül indultak a demonstrálók Gyurcsány Ferenc kormányfő budai házához a pesti Vértanúk teréről, és röviddel 4 előtt a villához értek.


Dátum: 2007-01-20 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:36.932049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányellenes tiltakozó akciót a Rendszerváltó Fórum szervezte. A menet érintette a Markó utcai ügyészséget is, ahol a tüntetők elmondták, hogy hétfőn itt nyújtanak be vádindítványt a kormány ellen. A tömeg a Szemere utcán keresztül a Margit-híd felé haladt tovább. A Szent István körúton a rendőrség néhány percre leállította a forgalmat, hogy a tömeg áthaladhasson a jobb oldali járdára. A demonstrációt körülbelül 50 rohamrendőr kísérte, de a menet előtt és után még számos rendőrautó és kisbusz haladt. A tüntetők magyar és árpád sávos zászlókkal vonultnak, kormányellenes jelszavakat skandálva.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek