Himnusztörténeti kiállítás az OSZK-ban
Himnusztörténeti kiállítással folytatódik a Nemzeti Ereklye című sorozat az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) - közölte az intézmény az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-20 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:25:37.495248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövő keddtől látható tárlat a zeneműtár Joseph Haydn-, Erkel Ferenc- és Dohnányi Ernő-gyűjteményének darabjait mutatja be. Középpontjában az Erkel Ferenc által Kölcsey Ferenc versére komponált zenemű áll - olvasható a közleményben. Az összegzés szerint a XIX. század elejétől az osztrák kormányzat egységesen Joseph Haydn császárhimnuszát szerette volna meghonosítani az állami ünnepségeken.
A reformkorban Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója két zeneszerzői pályázatot is hirdetett magyar szövegű és dallammintázatú néphimnusz komponálására: 1843-ban Vörösmarty Mihály Szózat, 1844-ben Kölcsey Ferenc Hymnus című verseinek megzenésítésére. A két pályanyertes alkotás - Egressy Béni Szózata és Erkel Ferenc Hymnus című szerzeménye - gyorsan elterjedt az országban. Erkel Ferenc műve a kiegyezés korára már az egész magyar nyelvterület himnuszává vált. A Himnusz ma is ismert nagyzenekari változata 1938-ban keletkezett, Dohnányi Ernő hangszerelésében. "A Himnusz jogállása 1989-ben nyert megnyugtató törvényi rendezést" - áll a közleményben.
A zenei dokumentumok március 31-ig tekinthetők meg a Országos Széchényi Könyvtárban. Az OSZK tavaly júliusban avatta fel a nemzeti ereklyék bemutatására szolgáló kiállítóteret. A tárlaton elsőként Mátyás király könyvtárának egyik leggazdagabban díszített kódexe, a Philostratus-corvina volt látható. Ezt követte az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum bemutatása. A kiállított tárgyakat a Budavári Palota "F" épületében kialakított zárt tárlóban háromhavonta váltják. A könyvtár egyebek mellett a Nemzeti dal kéziratának, illetve az István király törvényeit tartalmazó kódexnek a bemutatását is tervezi.
MTI - fidesz.hu